Sopronban és környékén túráztunk

2020. szeptember 11. és 13. között háromnapos gyalogtúrára vállalkozott kis csapatunk. Végül is kilencen voltunk, egy aktív és négy nyugdíjas KMDSZ-tag, két nyugdíjas külügyes, valamint egy baráti házaspár vállalta ezt a megmérettetést. A túrát a 85 éves dr. Arday Lajos professzor készítette elő és vezette, példásan.

A Tűztorony IC vonat jóvoltából 11-én, pénteken már háromnegyed tízre a soproni vasútállomáson voltunk, ahonnan mintegy negyed óra sétára volt szállásunk, a Vadászkürt panzió. Kiváló hely, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki arra jár, de vigyázat, hónapokkal előre foglalt minden szobájuk.

Szálláshelyünk

Holminkat lepakolva, a túracipők felvétele után nekiindultunk a 3-as buszt megkeresni, amelynek a végállomása bizony majdnem félóra gyaloglás volt. A busz indulásáig volt bőven idő, így egy finom kávét – volt, aki süteményt – elfogyasztott addig. Végre beállt a busz, maszkjainkat feltéve felszálltunk és a görbehalmi Fehér-forrásnál szálltunk le. Onnan egyre meredekebb kaptató vezetett a Poloskás-bérc nevű hegytetőre. (A forrás körülbelül 250, a hegytető 470 méter magasan van a tengerszint felett.) A Poloskás-bércen a viszonylag új Béke-kilátó helyezkedik el, amelyről szép kilátás nyílik Görbehalomra és Brennbergbányára, valamint a közeli dombokra, hegyekre.

Csapatunk a Béke-kilátónál

Néhány felvétel elkészítése után tovább haladtunk és mintegy fél óra után elértük a határon vezető turista-útvonalat, majd újabb fél óra után eljutottunk a Muck nevű helyre, ahol azonban csalódottan tapasztaltuk, hogy az ottani vendéglő másfél évtizede bezárt, a környék az enyészeté. Itt falatoztunk, s pótoltuk a vízveszteséget. Onnan épített úton haladtunk Sopron felé másfél órán keresztül, és a Sörház-domb oldalában lévő vendéglőben csillapítottuk tovább szomjúságunkat a meleg délutánban. A vendéglőtől aztán 10 perces sétával visszaértünk szállásunkra. A napot finom vacsorával zártuk a panzióban. (Aznap nagyjából 13 kilométert tettünk meg gyalog.)

Másnap, az ízletes és bőséges, sőt kiadós reggeli után kicsit pihentünk, majd elmentünk újra a 3-as buszhoz, de ez a megálló is elég messze volt, közel húszpercnyire. Útközben elhaladtunk a soproni egyetem campusa mellett, az épületek igen szép ősparkban állnak. Az autóbusszal ezúttal a végállomásig, Brennbergbányáig mentünk, amely kicsiny, de régi bányásztelepülés, pár száz méterre az osztrák határtól. Ezen a környéken bizony néhány évtizede nem lehetett túrázni, sőt még odalátogatni sem, csak a helyben lakókat engedték be a településre. Enyhe kaptató után elértük ismét a határon futó turista- és zarándok-utat, a „vasfüggöny-turistautat”. Továbbhaladva az ún. Ilona-akna nevű aprócska településhez, az ausztriai Ritzing (Ricing) házaihoz jutottunk. A házak ötven méterrel a határ vonala után kezdődnek. Bár tiltó felirat nem, de zárószalagok jelezték, tilos átlépni Ausztriába, nyilván a koronavírus-járvány miatt. Egy kilométer megtétele után a Magas-bércre jutottunk, amely a Soproni-hegység legmagasabb pontja, magassága 557 méter. A kilátónál épp teljesítménytúra-állomás működött. Kisebb pihenő után háromnegyed órányi gyors gyaloglás után elértük a soproni térség legnyugatibb pontját, az Urak asztala nevű pihenőhelyet. A pihenőhely közepén húzódik a határ. A nagy meleg, no és a járvány miatt lemondtunk arról, hogy mintegy egy órát ausztriai területen sétáljunk, a Hiaslwirt nevű helyig. Az Urak asztalától indulva kisvártatva elértük a Hidegvízi-forrást, amelynek valóban hideg vize felfrissített bennünket. Utána kényelmes, de igen hosszú, mintegy hat kilométeres út várt ránk Görbehalomig, az előző nap megismert Fehér-forrásig, ahol a rekkenő hőségből árnyékba húzódva, 10 perces várakozást követően a 3-as buszra szálltunk, de nem mentünk be Sopronba, hanem Sopronbánfalva központjában leszálltunk, s némi meredek lépcsőzés után feljutottunk a bánfalvai pálos- (később kármelita) kolostorhoz. A templomba nem tudtunk bemenni, de a szépen felújított, szállodának átalakított kolostorba igen. Az intézmény 2011-től magas színvonalú szállodaként üzemel. A buszra várakozás közben gyönyörű kápolnát láthattunk.

A bánfalvi Mária Magdolna kápolna

Visszaszállva a buszra, bementünk Sopronba. Mintegy húsz perces gyaloglással visszajutottunk a Vadászkürt panzióba, szálláshelyünkre. Aznap így összesen mintegy 18 kilométert tettünk meg gyalog, a lépcsőjárást duplán számítva.

A vacsora ismét csak ízletes volt, került egy üveg bor is. Aztán, tényleg fáradtan, nyugovóra tértünk.

Túránk utolsó napján gyalog indultunk el a Sörház-dombi kilátóhoz, aránylag meredek úton. A kilátónál pihenés következett, majd folytattuk utunkat. Lementünk a Lövér-körútra, majd onnan szerpentin-szerűen kanyargó ösvényen, meredek kapaszkodón át a Károly-magaslatra jutottunk. Szerencsére ott büfé is működött. A kőből épült kilátótoronyban kiállításokat tekinthettek meg az érdeklődők, míg az építmény tetejéről gyönyörű a kilátás Sopronra és a Fertő-tóra. A közelben magasodik a hatalmas TV-torony, amely 165 méter magas, és a 403 méter magas Dalos-hegyen épült fel még a 70-es években.

Kilátás a Károly-kilátóról

Utunkat kiadós pihenés után a TV-torony irányában folytattuk, majd elhaladva a Vas-hegy mellett, felkapaszkodtunk a Gloriett nevű, kilátószerűséghez (nem torony formájú). Innen gyönyörű panoráma nyílt Sopronbánfalva irányában. Ezután bebarangoltuk Sopron elegáns külvárosát, villanegyedét, a Felső-Lövéreket, s leérkeztünk az Erzsébet-kert nevű jókora parkhoz. Némi sör elfogyasztása után bementünk a belvárosba, kissé szét is szóródtunk. Ebéd után visszatértünk a panzióhoz, magunkhoz vettük a bőröndöket, és kibandukoltunk az állomásra. A Tűztorony IC jóvoltából két és fél óra után Budapestre értünk.

Aznap körülbelül 12 kilométert gyalogoltunk.

A kirándulás megszervezéséért és példás lebonyolításáért, valamint a már megszokott tartalmas tájékoztatókért köszönet illeti dr. Arday Lajost.

A beszámolót és a felvételeket készítette: Kató Ferenc